ColorEdge referencia

National Gallery, London

A világ legnagyobb képtárai közé tartozó National Gallery gyűjteményét alkotó, 1250 és 1900 között készült alkotások átfogó képet nyújtanak az európai művészet elmúlt évszázadairól.

national_gallery_-_header_768@2x.jpg

A National Gallery képtárat 1824-ben nyitották meg. A múzeum képanyagát kezdetben egy bankár, John Julius Angerstein szűk körű, viszont annál értékesebb gyűjteménye alkotta, amelyet Nagy-Britannia kormánya azzal a céllal vásárolt meg, hogy közkinccsé tegye azt. A világhírű Trafalgar tér északi részén található, mintegy 46 396 négyzetméter alapterületű és ingyenesen látogatható National Gallery folyamatosan bővíti létesítményei és gyűjteménye körét.

A múzeum Fotográfiai és Képalkotó Osztályának munkatársával, Andrew Bruce-szal arról beszélgettünk, hogy milyen jelentőséggel bír a fényképezés a képtár számára, és hogy miként integrálták nemrégiben az EIZO ColorEdge monitorjait az intézmény munkafolyamataiba.

A National Gallery 1919-ben alapított Fotográfiai Osztályát eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a nagyközönség számára is megvásárolható nyomatokat készítsenek a gyűjteményt alkotó festményekről, kis idő elteltével azonban a képek tisztítás közbeni dokumentálása vált a fotósok elsődleges feladatává. A festmények konzerválás előtti, alatti és utáni dokumentálása napjainkban is bevett gyakorlat. A COVID-19 világjárvány idején, amikor is a képtár minden korábbinál hosszabb ideig zárva tartott, különösen nyilvánvalóvá vált, hogy milyen lényeges a gyűjtemény kiváló minőségű fényképeken keresztüli megörökítése. Mivel a képtár 111 napra bezárta a kapuit, az érdeklődök egyedül a munkatársaink által készített fényképeken keresztül csodálhatták meg, illetve tanulmányozhatták a gyűjteményt alkotó festményeket.

A gyűjteménynek és magának a képtárnak a dokumentálásán kívül a fotósok olyan képalkotási technológiákat alkalmaznak, amelyek segítséget nyújtanak a munkatársainknak ahhoz, hogy többet megtudjanak a festményekről, és hogy a minél hatékonyabb állagmegóvásuk érdekében alaposabban megvizsgálhassák az alkotásukkal és a kezelésükkel kapcsolatos körülményeket. A festményekről röntgenfelvételeket készítünk, valamint UV-látható lumineszcens spektroszkópiát, egyoldalú megvilágítást és fotogrammetriát alkalmazunk a képek tanulmányozása céljából.  A festményekről általában nagy felbontású, 600 képpont/hüvelyk mintavételezésű képeket készítenek. Az ilyen, különösen nagy felbontású képek az adott festmény egyes részleteinek külön-külön történő fotózásával, majd pedig a különböző képfájlok digitális egyesítésével születnek meg. A festményeket egy robotizált festőállványra helyezik, amely a fényképező előtt mozgatja azt, majd egy speciális fényképezővel egymás után négy képet készítenek az érintett műalkotásról, az érzékelőt kissé elmozdítva az egyes expozíciók között. Az így létrejött fényképek nagyobb felbontásúak, mint a mindössze egyetlen expozíciót alkalmazó fényképezővel készítettek, és a festmény színvilágát is pontosabban örökítik meg. A nagyobb méretű festményeknél akár több száz különálló képből áll össze a rendkívül részletes végső képfájl.

Szükséges feltételek

Annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb, egységes minőségű és később is ugyanúgy elkészíthető képeket hozzanak létre, a festményeket különösen kiemelkedő minőségű xenon vakuval világítják meg. Mivel az adott objektívnek, fényforrásnak és érzékelőnek megfelelő színprofilt használnak, hihetetlen részletességű, színvilágú és színpontosságú képeket készítenek. Az átlagosan 99%-os hatékonyságú mintavételezésnek és 2 alatti dE2000 értéknek köszönhetően a képek kivételesen részletesek, és a színpontosságuk is kimagasló. Az elkészült fényképek megítélésében különösen fontos szerepet töltenek be a különféle táblázatokban feltüntetett mérési és célértékeknek, valamint a fotóval kapcsolatban mért adatoknak az összehasonlítása. Az eljárás ezen szakasza lehetővé teszi a festményfotózással összefüggő szubjektív tényezők kizárását. Ugyanis elengedhetetlenül fontos annak kiküszöbölése, hogy a fotósok az egyéni döntéseik alapján megváltoztassák a fotózás módját. Előfordulhat például, hogy az egyik fotós világosabbnak, színesebbnek vagy éppen kékebbnek látja ugyanazt a festményt, mint a munkatársai. Ez mindenképpen elkerülendő. A számítógépes programok jóval pontosabban vetik össze egymással a különféle színárnyalatokat, mint arra bármilyen ember képes lenne!

national_gallery_-_image_01.jpg

Az emberi szem különösen gyengén teljesít, ha a monitoron látható kép és a tényleges festmény összehasonlításáról van szó, akár még ellenőrzött fényviszonyoknál is. Ritka az olyan alkalom, amikor a képernyőn megjelenített képet az előttünk álló festménnyel hasonlítjuk össze, ehelyett inkább a monitorunkra hagyatkozunk, hogy az minél részletesebben és valósághű módon jelenítse meg az elkészült képeket. A fotósok gyakran a számítógépes monitorokon keresztül fedezik fel először a fotók korrekcióra szoruló esetleges hiányosságait.

Az EIZO megoldása

A National Gallery Fotográfiai és Képalkotó Osztályának munkatársai 2019 decembere óta használják az EIZO ColorEdge CG279X monitorjait (Utódmodell: CG2700S), és eddig rendkívül elégedettek azokkal. Azért esett a választásunk éppen a CG279X modellre, mivel a készülék 27 colos képernyője az általunk használt különféle számítógépes alkalmazások kezelőfelületeinek egyidejű megjelenítésekor is megfelelő méretben ábrázolja a frissen elkészített fotókat. A CG279X 3D keresőtábláját (LUT) különösen nagyra értékeljük. A korábban használt, nagy színskálájú, viszont csak hagyományos keresőtáblával (LUT) rendelkező monitorokhoz képest jelentősen pontosabban jeleníti meg a megtekintett képek színárnyalatait, és az esetleges eltérések is sokkal gyorsabban felfedezhetők. Míg a kiemelkedő minőségű grafikus kártyákkal használt korszerű számítógépeinkhez csatlakoztatott korábbi monitorjaink csatornánként csak 10 bites színmélységet nyújtottak, addig a CG279X 16 bites keresőtáblája (LUT) a legfinomabb színátmeneteket is hihetetlenül pontosan jeleníti meg. Mivel a legsötétebbtől a legvilágosabb színárnyalatokig terjedő színpontosság különösen fontos a munkánkhoz, monitorjaink dE2000 értéke általában 0,6 alatti. A CG279X széles színskálájának köszönhetően a fényképek színtereinek valamennyi színárnyalatát tökéletes minőségben jeleníthetjük meg, az előre beállított monitorprofilok pedig a képek kisebb sRGB színtér szerinti gyors megtekintését is lehetővé teszik a számunkra, így gyorsan meggyőződhetünk arról, hogy miként fest majd a kép a hagyományos monitorokon vagy a különféle eszközök kijelzőin.

Végül, de nem utolsó sorban az is rendkívül megnyugtató, hogy beépített érzékelőjének köszönhetően a CG279X rendszeresen elvégzi az automatikus önkalibrálását. A monitorokat úgy állítottuk be, hogy a heti rendszerességű önkalibrálásukat a kora reggeli órákban végezzék el. Ez két szempontból is előnyös: egyrészt munkaidőn kívül történik, vagyis nem szükséges miatta megszakítanunk a munkát, másrészt a monitorok éjjel, sötétben végzik az önkalibrálást, így semmilyen környezeti fényhatás nem zavarja meg a folyamatot és nem rontja le annak minőségét.

national_gallery_-_image_02.jpg

Ahhoz, hogy minden idők legnagyszerűbb műalkotásairól az említetteknek megfelelő pontosságú képeket készítsünk, hasonlóan precíz monitor szükséges. Automatikus önkalibrálásának és nagyfokú precizitásának köszönhetően az Eizo CG279X használatával jóval hatékonyabban és pontosabban vizsgálhatjuk meg a képeket, bármilyen képalkotási technika alkalmazásával készítették is azokat.

Andrew Bruce

Fotográfiai és Képalkotó Osztályának, National Gallery, London

Látogasson el a nationalgallery.org.uk webhelyre, ahol többet is megtudhat a National Gallery képtárról, és még egy virtuális tárlatvezetésen is részt vehet.